Szórakozás

Újabb szereplők A Nagy Duettben: Zsidró Tamás, Kovács Lázár és Lakatos Márk is énekel

mikrofon (mikrofon, )
mikrofon (mikrofon, )

A sztárfodrász, a szakács és a stylist is amatőr énekesként ragad mikrofont a SuperTV2 műsorában.

Lassan A Nagy Duett összes szereplőjének kilétére fény derül. A lista már majdnem teljes, legutóbb Zsidró Tamás, Kovács Lázár és Lakatos Márk neve szivárgott ki.

„Derült égből villámcsapásként ért a felkérés. Amikor hívtak, azt hittem, hogy fodrászként számítanak a munkámra, de aztán kiderült, hogy nem egészen erre gondoltak a szerkesztők. Egy időben rengeteget énekeltem karaoke-bárokban, ráadásul ismert sztárokkal, és nagyon élveztem. Ennek ellenére már most izgulok, és biztosan kicsit félni is fogok” – mondta a life.hu-nak Zsidró, aki máris lelkesen gyakorol a show-ra.

Kovács Lázár és Zsidró Tamás már javában készülnek (Fotó: TV Paprika, TV2)

Kovács Lázárnak saját bevallása szerint gyakorlatilag nincs énekhangja, ennek ellenére nagy reményekkel vág bele a versenybe.

„Ha valami, akkor az éneklés igazán távol áll tőlem, de már túl vagyok az első énekórán. Olyan egyszerű technikákat tanultam, hogy rögtön azt a kérdést tettem fel, miért nem ezeket tanítják általános iskolában” – mondta a Borsnak a népszerű séf, aki eddigi élete során legfeljebb néhány népdalt énekelt.


Lakatos Márk meglepődött a felkérésen (Fotó: TV2)

A legfrissebb hírek szerint Lakatos Márk is színpadra áll A Nagy Duettben. “Tudtam, hogy a stylingot másvalaki csinálja, így ötletem sem volt, miért kereshetnek” – mesélte Márk a Velvetnek. „Hamar eldöntöttem, hogy belevágok, mert úgy gondolom, hogy ez egy szuper jó játék. Örülök a lehetőségnek, baromi izgalmas, hogy ezt a területet is kipróbálhatom. Ráadásul azzal énekelhetek majd, akivel szerettem volna, igazából csak vele tudtam elképzelni a közös munkát” – szögezte le a stylist, ám duettpartnere nevét még nem árulhatta el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik