Szórakozás

Alekosz állítja: “furcsa egyedet” nemzene

Bár még nem aktuális a gyermekáldás, Alekosz eljátszott a gondolattal, milyen babájuk születne Bettyvel.

Úgy bánik Bettyvel – ipszilonnal – Alekosz, mint a hímes tojással. A görög csődörnek titulált, az RTL Klubbal perben álló, biztonsági őrből lett valóságshow-nyertes múlt heti tárgyalása után árulta el, nem engedi dolgozni a lányt. Bettynek pedig semmi kifogása az ellen, hogy a férfi szerint a nőnek a tűzhely mellett a helye. Igaz, Alekosz szerint, van még mit tanulnia. A görög azt állítja, semmi szükségük arra, hogy a lány dolgozzon, abból csak baj lenne, amúgy pedig ő sem szándékozik visszatérni a munka világába.

(Fotó: Facebook)

“Mind a ketten elég féltékeny típusok vagyunk. Betty ezért nem dolgozik, nem engedem neki, hogy munkát vállaljon, mert attól félek, hogy a főnöke kikezdene vele. Ő egyébként ezt nem bánja, mert már megvalósította magát azzal, hogy engem megszerzett magának. Én sem dolgozom, ingatlan- és banki befektetésekből élek – nyilatkozta a Borsnak Alekosz, aki már azt is elképzelte, milyen gyermekük születhetne Bettyvel. “Érdekes lenne, ha a mi génjeink összekeverednének, furcsa egyed jönne létre” – vélekedik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik