Szórakozás

Nagy visszatérésre készül Vágó István

Vágó István ÁtVágója márciustól tér vissza a Story4 képernyőjére. A kvízprofesszor a Hír24-nek arról beszélt, mennyiben tér el az új műsor a korábbi formátumtól.

„Nagy öröm ért engem, márciustól visszatérek régi nagy szerelmemhez, a műveltségi vetélkedőhöz. A Story4-en ugyanis ismét átadja helyét a Szerencsekerék az ÁtVágónak. Kicsit más formában, mint amikor tavaly abbahagytuk – de hát ez természetes, hiszen míg a Szerencsekerék először 1975-ben forgott Amerikában, és azóta volt ideje kiforrni, az ÁtVágó mindössze egyéves…” – mondta Vágó István, aki műsora új elemeiről is mesélt a Hír24-nek.

(Fotó: Story4)

Az ÁtVágót érintő változások lényege, hogy három forduló helyett csak kettő lesz. Az elsőben megmaradnak a villámkérdések, és aki ott győzedelmeskedik, máris a „gömbben” találja magát, ahol egymaga küzd meg a milliókért.

“Hiszek abban, hogy a műveltségi vetélkedőkre mindig lesz igény, mert  sokan vannak, akik próbára akarják tenni tudásukat, tájékozottságukat csakúgy, mint a szerencséjüket. Nos, a két forduló ennek a kétféle elvárásnak akar megfelelni. A villámkérdések a klasszikus műveltség területéről szólnak, az igazi „átvágó” fordulót pedig inkább szerencsejátéknak lehetne felfogni, ahol a kétfajta választás (igaz vagy hamis) olyan, mintha a rulettasztalon a pirosra vagy a feketére rakna valaki. Itt a kultúrtörténet különlegességei közül válogatunk: tudni nem feltétlenül fontos, de nagyon érdekes tények kerülnek szóba. Hogy például a maratoni futók magasabb vagy alacsonyabb testhőmérséklettel érkeznek be a célba (vagy nem változik a hőmérsékletük egyáltalán), az nem elvárható tudás, de azt hiszem, a tény érdekes! Ha persze valaki mégiscsak ismeri az igazságot, sokkal nagyobb valószínűséggel megy haza nagy nyereménnyel…” – árulta el Vágó István.

További információkat talál a műsorról az ÁtVágó Facebook-oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik