Szórakozás

Benkő Dániel botrányra készül

A lantceleb megint készül valamire. Hogy mire, egyelőre nem árulja el, csak azt mondja, abban biztosak lehetünk, ismét felkavarja majd az állóvizet.

Benkő Dániel azt állítja, ahol éppen van, ott mindig történik valami. Ígéri, nem lesz ez másképp a hamarosan induló Benkő TV-ben sem, amit azért csinál, mert álláspontja szerint haldoklik a magyar televíziózás és a szórakoztatóipar. Kijelentette, nem lát magához hasonlókat, akik követhetnék őt, vagy mert gyávák, vagy mert nem elég őszinték. Benkő a szórakoztatásra tette fel az életét, és úgy véli, már a puszta jelenlétével is ezt a tényt igazolja.

„.A közelmúltban több vezető műsorokba való szereplést is elutasítottam, mert csak akkor megyek műsorba, ha van mondanivalóm. Engem nem hívni szoktak a klasszikus értelemben, hanem mindig én találok ki valamit, amire automatikusan felfigyelnek. Így volt ez akkor is, amikor meztelenül lantoztam, vagy amikor a Zeneakadémián játszottam” – mondja Benkő, aki realistán azt is leszögezte, tévéjét nem üzleti vállalkozásnak szánja, őt ugyanis hidegen hagyja “az anyagi javak felhalmozása”. Mindig arra törekedett, állítja, hogy annyi pénze legyen, amennyiből jól tud élni, annyija pedig most is van, nem panaszkodik.

Részletekről nem kíván beszélni új műsorával kapcsolatban, de abban biztosak lehetünk, hogy nem lesz mentes botrányoktól, amihez nyúl. Korábban is elmondta, nem érdekli, ha őrültnek nézik éppen aktuális akcióiért, így most sem egy mindenkinek tetsző televíziót kreál, hanem egy olyat, amilyen eddig még nem volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik