Szórakozás

Majka rajongói kiakadtak a Voice miatt

Jó ötletnek tűnt, de mégsem hozott sikert Kriszta Réka Piroskának Majka Belehalokja. A nézők szerint a lány kiesésének nem a hangi kvalitásai, hanem a rossz dalválasztás volt az oka.

Biztosra akart menni a Voice versenyzője, Kriszta Réka Piroska, amikor úgy dönt Majka slágerét, a Belehalok címűt választotta a tehetségkutató második élő show-jára. Produkcióját már korábban be is harangozta Facebook-oldalán:

“Remélem, hogy tetszeni fog a pénteken elhangzó dalom.  Azért választottam, mert sokakat megérintett, köztük engem is. Fogadjátok nyitott szívvel. Tippelni lehet, de biztos vagyok benne, hogy nem találjátok el, még saját magam számára is meglepetés volt. Annyit segítek, hogy magyarul fogok énekelni…” – írta.


Ám a nagy dobás nem jött be, a tehetségkutató során a Voice hivatalos oldalán szinte alig akadt, akinek tetszett volna a nóta Réka Piroska-féle átirata. Sőt borítékolni lehetett, hogy sem a nézők, sem Somló nem őt juttatja majd tovább, annak ellenére, hogy az ősz Mester úgy nyilatkozott, tetszett neki a produkció.

A Voice versenyző előadásának híre a dal eredeti előadójának, Majkának a Facebook oldalára is eljutott, a rapper rajongói óvva intik az egykori valóságshow-szereplőt, hogy meghallgassa a feldolgozást, volt aki pedig egyenesen úgy véli, Kriszta Réka Piroska átirata, a Belehalok megcsúfolása volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik