Szórakozás

Így még nem láttad a Király testvéreket

Egy eddig doboz mélyén lapuló fotó került elő a Király testvérekről. A New Yorkban készült képen az akkor három-négy éves Linda, Viktor és Benjámin látható.

Karácsonykor a hírességek szeretettel osztják meg rajongóikkal gyermekkori fotóikat. Így volt ezzel Király Linda is, aki egy eddig sosem látott képet tett közzé a minap az interneten.

“A szüleim több száz, talán ezer képet őriznek otthon dobozokban, és amikor karácsonyoztunk, ezeket nézegettük. Néhányat közülük még én is csak most láttam először, például ezt a képet is, amin Viktorral és Benjáminnal vagyok. Ez a kép még New Yorkban készült, de akkor még annyira kicsi voltam, hogy nem emlékszem rá” – mondta Király Linda.

A Király testvérek anyukája, Király Gabriella azonban pontosan tudja, hogy hogyan készült a kép.

“Három-négy évesek lehettek, amikor ez a fotó készült. Annak idején éppen Staten Islanden laktunk és karácsonyra készültünk. Nagyon aranyos gyerekek voltak, majdhogynem hármas ikrekként nőttek fel. Sosem volt bennük féltékenység a másik iránt, de persze azért voltak közöttük viták” – árulta el a boldog anyuka.

“Emlékszem, hogy néha összeverekedtem a fiúkkal butaságok miatt, de alapvetően nagyon imádtuk egymást, és ez most sincs másképp. Felnőttként is egymás legjobb barátai vagyunk, mindent megbeszéltünk, és szeretünk együtt lenni” – mesélte Király Linda.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik