Szórakozás

Így lesz szexbomba Bálint Toncsi

Fodrász, fogfehérítés, szájdúsítás és mínusz 5 kiló. Bálint Antónia mindent megtesz azért, hogy jól mutasson a tévéképernyőn.

Bár rajongói lebeszélnék a változtatásról, mondván, nem hiába lett szépségkirálynő, Bálint Antónia azonban hajthatatlan, és erről hírt is adott.

“Holnap elkezdődik a nagy átalakulásom, a végeredményt ti is láthatjátok majd. Ez már a 2013-as esztendőm ‘előszele'” – tette közzé. “Fodrász, fogfehérítés, szájdúsítás stb” – magyarázta Facebook-oldalán Toncsi, pontosan mire is készül.

A szájdúsítás szót olvasván a rajongók ijedten kapták fel a fejüket, lelki szemeik előtt vélhetően a közel- és régmúlt valóságshow-k és realityk szereplői jelentek meg, és már-már hatalmas virsliszájakkal látták maguk előtt Toncsit, ám az egykori szépségkirálynő mindenki megnyugtatására közölte, az ő ajkai nem “olyan” ajkak lesznek.

“Nem olyan ez, amire ti most gondoltok. Semmit nem fognak belefecskendezni a számba, ne féljetek. Ez tulajdonképpen olyan, mint egy rúzs, csak szép kontúrt ad a szájnak, és szépen kisimul, nem szúrnak meg, nem is engedném. De érdekes lesz. majd meglátjátok” – magyarázta Toncsi, aki nem mellesleg fogyókúrás tanácsokat is ad rajongói oldalán.

“Reggelire, ebédre natúr hús sült zöldséggel, estére hús nyers (!!!) zöldséggel, semmi cukor, semmi fehérje és semmi szénhidrát” – osztotta meg Toncsi azt a módszert, amivel immár ő is öt kilóval kevesebbet nyom. Az egykori szépségkirálynő egyébként további öt kilótól szabadulna meg, a cél, hogy 55 kilót mutasson alatta a mérleg.


“Brrrr…most kezd nehéz lenni. Megálltam a 60 kg-nál, és most az istennek sem akar lejjebb menni. Nem vagyok egy nagy fogyókúrázó, nem ismerem a stádiumokat, de remélem, hogy ismét beindul” – panaszolja.

A hírek szerint Toncsi szerepet kapott a januártól RTL II-n futó Szombat esti lázban, így addigra teljesen formába akarja hozni magát.  Ezt a hírt azonban a csatorna egyelőre nem erősítette meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik