Szórakozás

Elnapolták Liptai perét

Liptai Claudia (Liptai Claudia)
Liptai Claudia (Liptai Claudia)

Pénteken, délután egy órakor kezdődött meg Liptai Claudia rokkantkártyás ügyének tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A nemrég könyvet írt TV2-s műsorvezetőt közokirat-hamisítással vádolja az ügyészség.

Mint arról korábban beszámoltunk, Liptai Claudia 2011. április 13-án, a Central Színház előtt parkolt le autójával úgy, hogy szélvédője mögé az elhunyt édesanyja nevére kiállított mozgássérült kártyát helyezte. A műsorvezető az esetet egy véletlen „balesettel” magyarázta: azt állította, vett aznap parkolójegyet, de azt nem tudta bemutatni. A rokkantkártya pedig szerinte úgy került a szélvédő mögé, hogy amikor becsapta a kocsija ajtaját, az kiesett a napellenzőből, egyenesen a műszerfalra.

A rendőrség közokirat-hamisítás miatt rendelt el a nyomozást – igaz, ennek idézését két alkalommal sem vette át Liptai, arra hivatkozva: nem találta a levelet a postaládájában. Majd kérvényezte, hogy az eredetileg október 30-ra kitűzött tárgyalást napolják el, mivel akkor egy másik bíróságon is meg kellett jelennie – abban az ügyben tanúként.

A Velvet helyszíni tudósítója szerint Liptai ügyvédjével érkezett a bíróságra. A műsorvezetőn kívül egy szabadúszó újságíró is jelen volt az első tárgyalási napon, akit tanúként idéztek be, és aki fotós kollégájával megörökítette az utókornak a tilosban parkolást. Az újságíró azt mondta, nem emlékszik arra, hogy látott-e rokkantigazolványt a műszerfalon, csak másnap – amikor visszanézték a képeket – tűnt fel nekik. Az ügyészség végül – mivel szükségesnek találta a fotós kihallgatását is – indítványozta a tárgyalás elnapolását. A per február 14-én folytatódik.

Közokirat-hamisításért akár börtönbüntetés is járhat, de a vád nem kért letöltendő büntetést Liptaira, így – amennyiben bűnösnek találják -, pénzbüntetéssel sújthatják.

5 perc parkolás 500 ezerért

Nemrég írtuk meg annak a férfinak a történetét, akit hasonló ügy miatt állítottak bíróság elé idén novemberben. Péter egyik ismerőse mozgássérült édesanyját vitte el néha kórházi kivizsgálásokra, ám az egyik alkalommal – miután hazavitte az asszonyt – kint felejtette az idős nő nevére szóló mozgássérült igazolványt a műszerfalon, a rendőrök pedig feljelentették. A bíróság végül bűnösnek találta a sofőrt és ötszázezer forintra büntette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik