Szórakozás

Segítsenek Oláh Ibolyán!

Már a Megasztárban való feltűnésekor is megosztó személyiség volt Oláh Ibolya. Ez azóta sem változott: vannak, kik mindenáron segíteni szeretnének neki, mások pedig attól félnek, hogy elrontja az életét.

Az egykori megasztáros rajongóit sokkolta a hír, miszerint Oláh Ibolya éhezik. Azt beszélik, a helyzet azóta csak romlott, hogy az énekesnő már nem áll színpadra az Aidában.

Bár Ibolya mostanában keveset szerepel a médiában, ha kamera elé áll vagy nyilatkozik, azt állítja jól van. “Optimista vagyok! Harcosnak születtem” – mondta például a minap a Bestnek, korábban pedig a TV2 Aktívjában újságolta, elmúlt a gyomorfekélye és sikerült egy kicsit híznia is.

Hogy mi az igazság, azt csak Ibolya és talán közvetlen környezete tudja, rajongói azonban internetes kommentekben beszélnek arról, aggódnak érte. “Vannak, akik azt állítják, a show-biznisz tette tönkre, mások azonban szomorú gyerekkorában vélik felfedezni a magyarázatot Ibolya viselkedésére.

“Élvezte és örült annak az életnek, amibe belecsöppent, de éppen hányatott sorsa miatt soha nem tudott úgy forogni benne, ahogy kell egy ilyen világban!”

“Tudod te egyáltalán milyen intézetisnek lenni, nem tartozni senkihez, milyen kutya dolog az amikor az ember gyereke csak saját magára számithat, vagy esetleg van mégis a háttérben kedves anyuka aki fő feladatának azt tartja, hogy a gyerekét lenyúlja. Tudod, egyáltalán milyen az amikor nincs családod ahol megtanulhatnál pl. sütni, főzni, mosni, vasalni, takaritani. Féltél te gyerekként, ha beteg voltál, hogy mi fog történni veled, mert nincs aki fogja a kezed ! Könnyü itélkezni annak aki “normális” szerető családban nőtt fel” – írja egy fórumozó.

Vannak azonban olyanok is, akik azt állítják, az énekesnő felelőtlen viselkedésére nincsen mentség.

“Otthagyta az Aidát, mert már elege volt, nem érzett már benne kihívást. Ő nyilatkozta. Hogymivan???? Hát ha nincs pénzem kenyérre, akkor nem arcoskodok, hanem elfogadom a szerepeket, és csinálom amihez értek. Az a baj, hogy ez a nő el van szállva magától, azt hiszi bármit megtehet” – olvasható egy kommentelőtől például.

Érvek és ellenérvek feszülnek most egymásnak Ibolya sorsát illetően. Abban azonban szinte mindenki egyetért, segíteni kellene az énekesnőnek, hogy ne herdálja el vagy ne váltsa aprópénzre a tehetségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik