Szórakozás

40 éves Frakk, a macskák réme

hir24
hir24

2012. 12. 10. 09:49

1972 decemberében került először adásba a Frakk, a macskák réme című rajzfilmsorozat. A szereplők karakterét valódi cicákról és kutyákról mintázták. A sorozat zenéjét pedig egyetlen hangszer szolgáltatta.

Sokatok meghatározó gyerekkori „meséje” volt a Frakk, Szabó Gyula jellegzetes ugatásával. A lusta, kétszínű és gonosz macskákat zabolázatlan indulattal megregulázó vizsla egy egész ország kedvence volt, nem csak a gyerekek, a felnőttek is szívesen nézték a kutya-macska háború éppen aktuális folytatását.

frakk (frakk, )

A rajzfilm sikere máig tart, hiszen a mai napig folyamatosan ismétli valamelyik közszolgálati adó. Pedig elég „fapados” körülmények között készült. A költségvetésben például nem különítettek el pénzt arra, hogy a zenéjét zenekar játssza fel. Ezért a zeneszerző, Pethő Zsolt egyetlen Hammond-orgonán készítette el mind a négy széria zenéjét (!). Egyedül a főcímben hallhatunk zenekari muzsikát. Pethő Zsolt a rádió könnyűzenei együttesét, a Stúdió 11-et egy másik felvétel közben vette rá, hogy a szünetben „feketén” játsszák fel neki a Frakk főcímzenéjét.

A Frakk kulisszatitkairól itt olvashat bővebben!

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.