Szórakozás

Majka kitálal Dopemanről

A két rapper évek óta harcban áll. Majka és Dopeman minden lehetséges ponton próbálnak belekötni a másikba, most legutóbb az ózdi hős tett közzé kellemetlen sorokat pályatársáról.

Majka és Dopeman egykor még jó barátok voltak. Együtt zenéltek, együtt léptek fel, együtt töltötték a szabadidejüket, de már évek óta kemény harc dúl közöttük. Nem tudni, hogy a két rapper miért veszett össze, de valószínűleg fajsúlyos dologról lehetett szó, ugyanis kettejük viszálya a mai napig sem csillapodott. Dopeman legutóbb néhány napja új számával intézett kemény felhívást Majkához, aki persze nem hagyta válasz nélkül a dolgot.

“Amiket tesz ez az ember önmagát minősíti, és most nem arra gondolok amiket ti is láttok. Nem azzal van a baj, hogy teljesen elveszítette az önkontrollt és tényleg elhiszi magáról, hogy belőle akár még hiteles és megbízható politikus is lehet. Viszont az kicsit bosszantó, hogy azzal vádol lassan tíz éve, hogy nélküle nem jutottam volna sehova és elárultam őt! Ne menjünk bele miért, maradjunk annyiban, hogy ha tanultam is tőle valamit az annyi, hogy miként kell a színpadon viselkedni, és miként nem, mikor lejössz onnan” – kezdte Majka.


Az ózdi hős azt sem érti, hogy Dopeman miért támad a barátaira. Majka szerint pályatársa Ganxsta Zoleeval és Stohl Andrással is összerúgta a port.

“Annak idején Zoli indította el a karrierjét, most meg Ganxsta Jolinak hívja, és emlékszem arra is, amikor a második közös bulinkon Szegeden, az asztal tetején a sikertől és az alkoholtól megszédülve ordította, hogy Ganxsta Zolee a k**a anyád! Pityinger barátunk írt egy könyvet is, ha még valaki emlékszik. Azzal próbálta promózni, hogy beárulta a Stohl Bandit, hogy együtt szívtak valahol a wc-ben, és a Bandi nem fizette ki számláját vagy mi… Döntsétek el, hogy szép dolog-e beárulni felebarátunkat, miután együtt csináltunk valami rosszat, és ezt csak azért, hogy nekünk előnyünk származzon belőle…” – fakadt ki magából Majka.

De a sztárt talán az idegesíti a legjobban, hogy Dopeman szerinte annak idején a magánéletébe is belerondított.


“Amikor a cseppet sem hosszú zenei pályafutásunk véget ért a mi mindig nagyon korrekt Lacinkkal, én Fresh Andival jártam. Az egyik szép délutánon Andi kapott egy MMS-t, amin egy homályos képen egy lánnyal ülök egy ágyon, és éppen valamit csinálunk. Az, hogy mit, nem derült ki, mert ezelőtt kilenc évvel nem olyan volt a képminőség mint most. De azért ő hozzátette idézem: ‘Andikám, itt van a barátod ahogy egy kislány éppen veri a pömpijét! így bízz meg benne!’ Ennél gusztustalanabb dolgot nem is nagyon tudott volna tenni. Nem az kérdés, hogy igaz volt-e, amit a képen láttunk, hiszen egy évig együtt turnéztunk és történtek dolgok, de pont ezért milyen dolog az, amikor a férfiak egymással kötött szövetségét így felrúgod, csak azért mert összevesztetek” – írta Facebook-oldalán Majka.

A bejegyzés híre percek alatt eljutott Dopemanhez is, ám ő csak szűkszavúan kommentálta mindezt.

“Nem kívánom túlreagálni Majoros Peti hisztijét. Írhat ez bármit, attól a tények tények maradnak. Ahhoz, hogy nekem választ tudjon írni, előbb meg kell tanulni rappelni, zenélni és az én szintemen szöveget írni” – mondta Dopeman.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik