Szórakozás

Gyűrűzik a botrány Dopeman és Majka között

Majka (Majka)
Majka (Majka)

Legnagyobb rajongójának tartja Dopeman Majkát. A politikusi babérokra törő zenész legalábbis ezt állítja.

Majka vasárnap szerepelt először az RTL2 Heti hetes című műsorában. Bár – ahogy a Hír24-nek adott interjújában is megemlítette, ki sem ejti a száján Dopeman nevét, mégis sokan nyilvánvalónak tartották, hogy néhány megjegyzésében egykori zenésztársáról beszél. Mivel mindkét hírességnek nagy a rajongótábora, Dopeman Facebook-oldalán a hét közepére heves vita alakult ki a helyzetről.

“Sokan kíváncsiskodnak, hogy mi bajom Majkával? Hát, nagyjából csak annyi, mint Bokának Gerébbel, Obi Van Kenobinak Darth Vaderrel vagy Lefty Ruggierónak Donnie Brascóval. De, ahogy elnézem, az életrajzom megírását kiadhatom neki, mert a Heti Hetesben látottak alapján annyira nem érdeklem, hogy mindent tud rólam. Megértem. Aki egyszer rajongó volt, az is marad” – tette közzé csípős megjegyzését Dopeman, amiért bőven kapott hideget és meleget is.

Többen úgy vélik, túl sokat foglalkozik Dopeman másokkal, ám az ÖsszeEsküvőkből megismert Marián – aki egyébként Majkát is kedveli – a védelmére kelt. Volt, aki azt nehezményezi, hogy ostobaság volt Dopemantől befuttatni Majkát, de akadt olyan vélemény is, amely szerint a legjobb lenne, ha a két férfi kibékülne egymással.

“Felesleges egymást szapulni. Ami közös, az a zene, inkább kéne ezen dolgozni és gondolkodni, hogyan kerülhetnétek újra a csúcsra. Vagy szapuljátok egymást, és közbe hullik apró darabokra a magyar zene ipar” – írja Dopeman egyik követője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik