Szórakozás

Így büntetik Kembe Sorelt az általa okozott baleset miatt

Kembe Sorel még szeptemberben gázolt el egy biciklist, amikor autójával szabálytalanul kanyarodott. A színész a közmunkát választotta büntetésként, amit a Golgota Keresztény Gyülekezetnél tölt. E mellett a Jóban Rosszban Kalem dokija adományokat is gyűjt a hajléktalanoknak.

Kembe Sorel azon túl, hogy jogos büntetését közmunkásként tölti és hétvégenként egy nappali melegedőben a hajléktalanoknak oszt ételt, gyűjtést is szervez.


„Ez egy nappali melegedő, ahol töltöm a büntetésemet. A hajléktalanok ételt kaphatnak és fürödhetnek. Arra gondoltam, ha már itt vagyok, a munka mellett próbálok másképp is segíteni nekik, ezért gyűjtést szerveztem. Amennyi pénz összegyűlik december 24-ig, abból az adományból a két ünnep között rendezek egy „nagy evést” a hajléktalanok számára” – árulta el Kembe Sorel, aki még hét hétig dolgozik a Golgota Keresztény Gyülekezetnél.

„A legkisebb összeg is számít, de ha valakinek meleg ruhája van, amit nem használ, azt is sok szeretettel várjuk!” – tette hozzá a színész.

A számlaszám: OTP Bank 11708001-20553672-00000000, a közleményben “Sorel a hajléktalanokért” megjegyzéssel

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik