Szórakozás

Győzikének tényleg vége!

Gáspár Győző az elmúlt héten bejelentette, hogy új életet kezd, kivonul a médiából. Úgy tűnik, hogy a civil létet már most nagyon élvezi, ugyanis hétvégén családjával bulizott. A partit barátai rendezték neki.

A Hír24-nek az étterem egyik pincére elmondta, hogy a Gáspár család és barátaik nagy számban jöttek össze, hogy megünnepeljék, tényleg véget ért számukra a szereplés.

Győzi korábban elmondta, az utóbbi időben rettenetes dolgokat kellett átélniük, bántalmazták édesapját, sőt a gyermekeit is. A híresség ezért döntött úgy, kivonul a médiából és többé senkinek nem nyilatkozik.

Informátorunk szerint a buli nagyon jól sikerült, azon Bea asszony is részt vett, pedig a legutolsó hírek szerint Győző elköltözött otthonról, sőt még a válás is szóba került a pár között. A Hír24 úgy tudja, hogy a házaspár között újra helyreállt a béke, sőt Győzi ismét visszaköltözött a családjához, aminek gyerekei is nagyon örülnek.

Informátorunk azt is tudni véli, hogy Győzike valami egészen új és meglepő munkára készül, hogy biztosíthassa családja megélhetését. Azt mondják, ez nem a sertéskereskedés, amiről korábban beszélt, hanem valami más.

Persze próbáltuk Győzit is megkeresni, hogy megkérdezzük titkairól, de ő azt mondta, betartja ígéretét és többé tényleg nem nyilatkozik. Csupán annyit erősített meg, hogy valóban kibékültek Beával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik