Szórakozás

Távoznia kellett a versenyből a Voice énekesének

Modor MIlitiadesz Voice (Modor MIlitiadesz Voice)
Modor MIlitiadesz Voice (Modor MIlitiadesz Voice)

Precizitás és ösztönös spontaneitás csapott össze a Voice-ban Modor Miltiádész és Gyöngyösi Tamás személyében. Ezúttal a szenvedélyesség győzött.

Úgy tűnik, a Voice férfi Mesterei nyitottabbak a hatvanas évek feelingjére és a “rock and roll életérzésre”, mint Malek Andrea. A tehetségkutató péntek esti párbaján legalábbis ennek adott hangot, ugyanis nem előszöf fogalmazott meg kemény kritikát Gyöngyösi Tamással kapcsolatban.


A saját bevallása szerint az egykor drogfüggő fiú teljesen ellentétes személyiségű párbajellenfelet kapott Modor Miltiádész személyében, így már a próbafolyamat is nehéz volt számukra, ugyanis Tamás elviccelte a felkészülést.

Ennek ellenére mégis ő jutott tovább, ám ez annak volt köszönhető, hogy nem Malek Andi a Mestere. Az énekesnő ugyanis kijelentette, neki túlságosan sok, túlságosan ösztönlény a fiú. “Félek tőled” – szögezte le, és Mestertársainak is elmondta, hogy szerinte rosszul választottak.

Tamás a többi Mestertől is kapott hideget-meleget, ő pedig megígérte, hogy a továbbiakban komolyan veszi a versenyre való felkészülést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik