Két évvel azután, hogy Bárdos András kötetbe rendezte Vágó Istvánnal folytatott beszélgetéseit a Kinyitom a számat című könyvben, ismét vendégségbe kezdett járni. Ezúttal Kern András volt a házigazda. Kettejük párbeszédeiből született az érdekes című: Ezt nem lehet leírni.
Hogyan sikerült összehangolódni?
Gyorsan. Értettem a gondolatait, ő pedig azt, hogy semmiben nem fogom becsapni. Nála ez a lényeg. Sok keserű tapasztalata van, sok emberrel került konfliktusba, jó néhányat el is mond a könyvben. De, és erről szó is van a könyvben, nekem imponál ez a sprőd konfliktuskeresés. Nyilván nem volt könnyű rászánni magát erre a könyvre, hiszen az nem lehet, hogy ne beszéljen a magánéletéről. Ugyanakkor az egész élete mutatja – mégpedig igen érdekes látószögből – a mi életünket is, ennek az országnak az elmúlt ötven évét.
Mennyi ideig tartottak a beszélgetések?
Még a betegsége előtt találkoztunk először, tehát valamikor 2011 telén. Azóta sokszor. És a nyarat jóformán együtt töltöttük. Hol a Pasaréten, hol a balatoni házukban. Végigéltem vele, ahogy felépül a súlyos betegség után, fizikailag is, lelkileg is. Nem volt számára egyszerű, hiszen lényegében az egész addigi életéről le kellett mondania.
Ha három mondatban kellene elmondania, milyen ember Kern András, mit mondana?
Nem tudnám három mondattal. Azt remélem, a könyvből kiderül. Izgalmas, kemény, maximalista. És akkor is vicces, amikor szomorú.
Mi az, ami a leginkább meglepte a beszélgetések során?
Minden. Semmiben nem azt kaptam, amire számítottam. És azt remélem, hogy ezt a könyvben sikerült visszaadnom. Ami nem mindig könnyű. A történeteit ugyanis úgy meséli el, mintha egy kabarétréfát adna elő, vagy éppen paródiát. Minden szereplő a saját hangján szólal meg, tele van a könyv olyan rögtönzött számokkal, mint a „Halló belváros”. Ez az év arról győzött meg, hogy hiába látjuk minden nap, valójában semmit nem tudunk róla.
Barátok lettek a végére?
Használhatom azt a szót, hogy megszerettem? Leginkább a sebezhetősége miatt.
A cím magyarázatot követel.
Kern, akire nem jellemző, hogy így megnyílna, sokszor úgy érezte, hogy már túl őszinte volt. Ilyenkor azt mondta, hogy ezt nem lehet leírni. Azért én megtettem, végül nem haragudott. De azért beleírtam a könyvbe azt is, ahogy tiltakozik. Így teljes.
