Szórakozás

Gyógyíthatatlan beteg Amy Winehouse anyja

Amy-Winehouse(960x640).jpg (amy winehouse, )
Amy-Winehouse(960x640).jpg (amy winehouse, )

A tragikus körülmények közt elhunyt énekesnő anyján, Janis Winehouse-on egyre inkább eluralkodik autoimmun betegsége.

Négy évvel ezelőtt beszélt először Janis Winehouse arról, hogy hosszú ideje sclerosis multiplex-szel küzd, de azóta semmit nem lehetett tudni róla. Most azonban nyíltan mesélt jelenlegi egészségügyi állapotáról. Az ötvenhét éves asszony már nem tud dolgozni, nem vezethet, a jobb lába pedig annyira merev, hogy egy pár métert sem tud gyalogolni, ezért otthon általában kerekesszékben közlekedik. Emellett súlyos inkontinenciája is van, ezért pelenkázni kell. Bár Botox-injekciókkal javítottak a záróizmai működésén, de teljesen nem szüntették meg a bajt. Emellett egyre gyengébb, és a depresszió is gyakran eluralkodik rajta. Ami a lánya, Amy tragikus tavalyi halálakor volt a legrosszabb, de sikerült összeszednie magát a gyász után.

Azonban mindezek ellenére, Janis próbál pozitív maradni, és nem adja fel a küzdelmet, bár tudja, hogy meggyógyulni nem fog, hiszen az autoimmun betegségére nincs gyógymód. Ugyanakkor mindent megtesz, hogy lassítsa a tünetek kialakulását. Fizikoterápiás, pszichológiai kezelésekre és jógázni jár, illetve próbálja Wino szellemi hagyatékát megőrizni, ami jót tesz a lelkének, mert érzi, hogy lánya vele van.


Romlik Amy imádott anyukájának állapota

Ajánlott videó

Olvasói sztorik