Szórakozás

Az életével játszik Matthew McConaughey

Matthew McConaughey elérte azt a pontot, ahonnan a további fogyás már súlyos egészségkárosodással járhat.

Bő három hónapja az egész világot sokkolta Matthew McConaughey, amikor először jelent meg lefogyva a nagy nyilvánosság előtt. Ám az akkori soványsága csak a kezdett volt, és azóta még többet leadott. Sőt jelenleg már a betegesen vékony kategóriába került. Oly annyira, hogy több vele együtt dolgozó stábtag megerősítette, az orvosok nem támogatják a tovább fogyását. Elérte ugyanis azt a pontot, ahol még odafigyeléssel fent lehet tartani a szervezete rendes működését. Viszont, ha akár egy kis súlytól is megszabadul, az már károsodást okozhat. Vagyis az egészségével és az életével játszik. Arról nem is beszélve, hogy lelkileg is megterhelő az önsanyargatás, és a szépfiú szemmel láthatóan szenved a saját bőrében.

A Dallas Buyer’s Club című film – aminek kedvéért lefogyott – producerei éppen ezért mindenhol azt hangoztatják, hogy Matt csupán tizennégy kilogrammot fogyott. Amit nyilvánvalóan senki nem hisz el, hiszen júliusban járt ennyi kilónál, és most csaknem fele olyan vékony.


Fel sem ismerni a betegesen sovány sármőrt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik