Szórakozás

Benkő Dániel őrültsége fokozódott?

Benko-Daniel(430x286)(1).jpg (Benkő Dániel)
Benko-Daniel(430x286)(1).jpg (Benkő Dániel)

A lantművész azt állítja, identitászavarban szenved. Az utóbbi időben már azt sem tudja, ki ő valójában. Nem bánja, ha őrültnek titulálják, sőt azt mondja, őrültsége fokozódott.

Egy Benkő Dániel órára invitálja ismerőseit a vega celeb, aki a Hír24-nek bevallotta, egyelőre fogalma sincs, mi történik majd a baráti találkozón. Merthogy Dániel az utóbbi időben elveszítette a fonalat, nem biztos benne, hogy ő kicsoda. Erre egyébként mostanában döbbent rá. Egyesek szerint épp ideje volt már annak, hogy Dániel ráébredjen a valóságra, és kiderítse, ő most egy komoly lantművész vagy egy bohóc. A hírességet egy cseppet sem zavarják ezek a megnyilvánulások, sem az, hogy egyesek az elmeállapotáról érdeklődnek. A fő célja, hogy most már tényleg megtalálja önmagát. Mert szerinte, aki minden egyben, az leginkább semmi, ő pedig nem akar „semmi” lenni. Érthető.

A keresést hamarosan egy belvárosi borospincében kezdi, ahol megtartja rendhagyó óráját.

„Nem tudom, mi történik majd az összejövetelen, de bármi lehet. Eszünk, iszunk, aztán a húrok közé csapunk” – mondja Benkő Dániel, aki láthatóan a szokásosnál is felfokozottabb állapotban van. Egyelőre arról nem beszél, lesz-e vetkőzés, vagy egyéb pikáns szórakozás a rendezvényen, de – amint mondta – bármi elképzelhető.

Identitása mellett egyébként a boldogságot is keresi Dániel, mert úgy gondolja, anélkül semmi értelme élni. Ebben egyébként a legtöbben egyetértenek vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik