Szórakozás

Ez a véleménye Benkőnek Delhusa hímtagjáról

Benkő Dániel elájult a gyönyörűségtől, miközben Delhusa Gjon társkereső műsorát nézte. Egy valamibe azonban belekötött, mégpedig Gjoni életnagyságú szobrába és annak legintimebb testrészébe.

Benkő Dániel, akinek korábban hasonló showja ment az RTL-en, mint most Gjoné, a Hír24-nek azt mondta, nagy élvezettel nézte az I Love Gjoni című műsor első adását, amihez persze van néhány megjegyzése. Egyebek mellett sajnálja, hogy nem kérték fel tanácsadónak, amikor az énekesről elkészítették azt az életnagyságú szobrot, amelyik a villában áll.

„Ez a szobor így egy karikatúra. Túl nagy hímtagot csináltak rá. Meg kell nézni a Dávid szobrot, ott nem erre a dologra helyeződik a hangsúly. Viszont, ha Delhusánál ez volt a lényeg, akkor nem így, hanem izgalmi állapotban kellett volna megmintázni. De ha már így alakult, szívesen kölcsönadom én a sajátomat, mármint azt, amit annak idején megformáltak. Azt rátehetik Gjoni szobrára” – mondta az egykor meztelenül lantozó híresség, aki egyáltalán nem bánja, hogy műsorának egykori szereplőjét, Évát, most Delhusa műsorában látja viszont.

Állítja, sok szerencsét kíván a hölgynek, akivel semmiféle intim kapcsolata nem volt. Dániel csak azt sajnálja, hogy Éva úgy nyilatkozott, csalódott benne. Ugyanakkor azt kívánja a hölgynek, találja meg Gjoniban álmai lovagját.

Benkő Dánielt csak egy dolog bántja nagyon. Mégpedig az, hogy lakóhelyén nem tudja fogni az RTL2 műsorát. Mint mondja, mindent megtenne azért, hogy láthassa továbbra is Gjoni műsorát, éppen ezért most ennek megvalósításán töri a fejét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik