Szórakozás

Anyagi helyzetéről is vall Sebestyén Márta

Messze esett az alma a fájától, legalábbis ami Sebestyén Mártát és fiát, a huszonegy éves breaktáncos Álmost illeti.

Csak Sebestyén Márta fiai bújtak az asztal alá, amikor a néptáncos csoportba jöttek toborozni az óvodában. A ma már huszonéves fiúk egészen más pályát választottak, mint híres édesanyjuk. Bár mindketten tanultak klasszikus hangszeren játszani az idősebb fiú Álmos breaktáncos lett.

A Deep Forestnek köszönhetően világhírűvé vált magyar énekesnőtől ugyan távol áll a fiúk zenei ízlése, de örömmel fedezi fel, hogy ha áttételesen, de az ő zenei világukba is be-beszüremkedik a népzene.

„Volt már, hogy breakmozdulatot felismertem, hiszen kalotaszegi legényestől csente az oktatójuk a figurát, és be is mutattam egy kis bakugrást a meglepett gyereknek” – mondta D. Tóth Krisztának az énekesnő nevetve.

A Marta’s Song óta az egész világban ismerik a Kossuth-díjas énekesnőt, akit ennek ellenére az anyagi sikerek mindig elkerültek. Márta mégis azt mondja, a valódi sikert nem lehet pénzben mérni.

„Amikor a hatos villamoson egyszer odajött valaki hozzám, és azt mondta, az Isten áldja meg magát, hogy van nekünk! Ezek a valódi sikerek” – tette hozzá a világhírű előadóművész, aki a DTK Show színpadán a Marta’s Song eredeti, nagyon ritkán hallott változatát is előadja.
A DTK Show csütörtöki adásában a világhírű népdalénekes azt is elárulja D. Tóth Krisztának, miért hord magánál mindig furulyát, és miért áll harcban a sárga csekkekkel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik