Szórakozás

Titkos és veszélyes műtétet végeznek Pákón

Meglehetősen furcsa üzenetet küldött hétfőn ismerőseinek Fekete Pákó. A híresség azt kérte, senki ne keresse, azt is megindokolta, hogy miért.

„Sorsdöntő lépésre szántam el magam, mely az elkövetkező napokban egy kockázatos beavatkozással jár. Azért fordulok ebben a formában hozzátok, hogy megnyugtassak mindenkit. Szerdától egy új Pákót ismerhettek meg, aki ha minden sikeresen alakul, még nagyobb bulikat és vidámságot visz szerteszét az országban és azon kívül is. Köszönöm a rengeteg like-ot, megosztást, amivel új zenéimet fogadtátok, és figyelemmel kíséritek az életem alakulását. A beavatkozás alatt és utána pár napig nem leszek elérhető. Kérlek benneteket, hogy ezt tartsátok tiszteletben, a telefonom sem lesz bekapcsolva, de szerdától ismét vagyok, és akkor részletesen beszámolok róla, hogy mi történt velem, és ennek milyen okai voltak. Sziasztok, remélem hamarosan újra együtt leszünk: Fekete Pákó” – írta rejtélyes üzenetében a Didikirály, aki még közeli ismerőseit is megdöbbentette soraival.

Egyikük a Hír24-nek azt mondta, neki sem mondott semmit Pákó, de úgy sejti, hogy az énekest megoperálják. Ám azt, hogy milyen betegsége lehet, az ismerős sem tudta megmondani.

Ugyanakkor tudjuk, hogy Pákó az utóbbi időben nagyon stresszes életet élt kisfia miatt, akit édesanyja tiltása miatt nem láthat. Egyáltalán nem lehetne azon sem csodálkozni, ha az idegeskedés betegséget okozott volna a szervezetében.

Természetesen, amint Pákó újra elérhető lesz, beszámolunk arról, milyen beavatkozáson esett át és milyen állapotban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik