Szórakozás

Ez a fiú Kováts Vera új szerelme

Az X-Faktor énekesnőjét sokat láthattuk szomorkodni miután szakítottak Baricz Gergővel, mára azonban ismét csupa mosoly. Nem véletlen, hiszen újra szerelmes.

Kováts Vera egy civil egyetemista fiúba szerelmes, akivel immár két és fél hónapja alkotnak egy párt.

„Időbe telt, mire le tudtam zárni a korábbi kapcsolatomat, mire túl tudtam jutni Gergőn, és végre azt éreztem, hogy ismét szabad vagyok –kezdi Vera. – Ezután toppant be az életemben Balázs. Mint később kiderült, összefutottunk már többször is, és közös ismerőseink is vannak, de valahogy csak most sikerült egymásra találnunk, mára pedig ő a párom. Két és fél hónappal ezelőtt persze ezt nem gondoltam volna, de most azt érzem, mellette újra boldog lehetek. Én olyan vagyok a szerelemben, aki nem képes határokat szabni magának. Balázs pedig az a fiú, aki egészen jól kezeli mindezt” – meséli mosolyogva a BEST-ben az énekesnő.

Verát azonban továbbra is szigorúan fogják a szülei: a tanulás az első az életében, csak utána jöhet minden más.

„Nem mondom azt, hogy radikálisan megváltoztak volna otthon a szabályok, de szerencsére Balázshoz a családom is teljesen máshogyan áll, mint az előző barátaimhoz. Lassan betöltöm a 18-at, és bár a szüleim elvárásai nem változtak, mintha mára egy kicsit engedékenyebbek lennének. Bizonyára látják, hogy kezdek felnőni. Balázzsal sem tudok valami sűrűn találkozni, de immár nemcsak rajtam múlik ez. Ő is éli a maga életét, egyetemista, ahogyan én is iskolába járok, készülök az angol érettségimre. Még nem beszélhetünk közös életről, pusztán együtt vagyunk, aminek mindketten nagyon-nagyon örülünk” – mondta mosolyogva Kováts Vera.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik