fehér zoltán (fehér zoltán, )
Szórakozás

Az életéért küzd az X-Faktor versenyzője

Geszti Péter megelégelte, hogy a közönség egy része az énekeseket tehetségük helyett, a róluk kialakított negatív sztereotípiák alapján ítéli meg.

A népszerű tehetségkutató szombati adásában már csak tíz produkció állt színpadra és küzdött a nézők és a mentorok kegyeiért. Az utolsó két helyen az SMS-szavazatok alapján Nagy Feró csapata, a Spirit és Geszti Péter versenyzője, Fehér Zoltán végzett. A párbaj után Keresztes Ildikó és Malek Miklós is úgy döntött: az X-Faktorban másodszorra próbálkozó családapát mentik meg a kieséstől.

Zoli egyike volt azoknak az énekeseknek szombaton este, akinek a produkciója után Keresztes Ildikó, Malek Miklós és Geszti Péter is felállva székéből, állva tapsolt.  Feró kivételével mindannyian úgy látták, a fiatal tehetség élete egyik legjobb teljesítményét nyújtotta. A nézőket azonban úgy tűnik, egyelőre nem sikerült meggyőznie. A 25 éves énekes nem sokkal az élő show után lapunknak azt mondta, nem érti, miért kellett három héten belül már másodszor párbajoznia.

“Az egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészt örülök, amiért tovább jutottam, másrészt viszont szomorú vagyok, mert azt gondolom, nem nekem és a Spiritnek kellett volna az utolsó két helyen végeznünk. Folyamatosan próbálok változtatni az előadásmódomon, szerintem már sokkal határozottabban mozgok a színpadon, és a feminin vonások többsége is eltűnt. A szívem még mindig a helyén van, és szeretném mindenkinek odaadni” – nyilatkozta a Hír24-nek az érzékeny lelkű énekes.

Geszti Péter úgy látja, az emberek egy része továbbra is előítételek alapján ragad telefont, és dönt egy-egy versenyző sorsáról. Éppen ezért mentoráltjával mostantól egyetlen dologra koncentrálnak: a hibátlan éneklésre – és a másik három ítész továbbjutást jelentő szavazatára.

“A nézők nem a fülükre hallgatnak, hanem az előítéleteikre. Zoli egy kifinomult, érzékeny férfi. Csakúgy, mint én, vagy más előadók. A férfiakból sokszor hiányzik, az a fajta érzékenység, empátia, ami Zoliban is megvan. Legtöbben összekeverik ezt a fajta érzékenységet a nőiességgel” – magyarázta Geszti.

Eldöntötte: mindhárom versenyzőjét az első négyben akarja látni, az SMS-szavazóknak pedig lapunkon keresztül azt üzeni: “beküldhetik Zolit a párbajzónába még néhányszor, de 2-3 énekest leszámítva, mindenkit le fog győzni a mentorok előtt. Ők ugyanis szakmai szempontok alapján értékelnek.”

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.