Szórakozás

Terhes nőt vesz feleségül a világsztár

Guy Ritchie és Jacqui Ainsley (Guy Ritchie és Jacqui Ainsley)
Guy Ritchie és Jacqui Ainsley (Guy Ritchie és Jacqui Ainsley)

Madonna exférje, Guy Ritchie megkérte a második gyereküket váró barátnője kezét, a modell pedig igent mondott.

Vasárnap a neves Los Angeles-i étteremben, a Madeóban vacsorázott Guy Ritchie és Jacqui Ainsley, ahol a modell nemcsak a melleit, valamint egyre nagyobb pocakját villantotta meg vékony felsője alatt, de a kezén csillogó hatalmas jegygyűrűjét is. A helyszínen tartózkodó paparazzik faggatózására viszont csak mosolygott a páros, és nem erősítették meg, hogy valóban eljegyezték egymást. Tegnap viszont a rendező zseni sajtósa bejelentette, hogy Jacqui igent mondott a lánykérésre.

Guy 2010-ben ismerkedett meg az angol manökennel, két évvel azután, hogy nem túl szép véget ért a házassága Madonnával. Első fiúk, Rafael tavaly szeptemberben született meg, idén júliusban pedig bejelentették, hogy újra szülői örömök elé néznek. Ritchie-nek Madge-től is van egy fia, Rocco, illetve egyet, Davidet közösen adoptáltak.


Villantással debütált Jacqui gyűrűje

Ajánlott videó

Olvasói sztorik