Szórakozás

Új felállásban a Kowalsky meg a Vega

Kowalsky Balázs Gyula (Kowalsky)
Kowalsky Balázs Gyula (Kowalsky)

A Kowalsky meg a Vega jelenlegi felállásában nem létezik tovább. Utolsó koncertjüket szerdán adják majd egy budapesti szabadtéri szórakozóhelyen.

A Hír24 megtudta: komoly átalakítás előtt áll a Kowalsky meg a Vega. A tízéves, Fonogram-díjas rockzenekar a jelenlegi felállásban utoljára ad koncertet október 10-én, szerdán este. A zenekar sajtóközleményben számolt be az újságíróknak a komoly változásokról, amely következtében most teljesen átalakul az összetételük.

“A hangszeres részlegben várhatók a változások. Vannak olyan zenésztársaink, akik néhány éve már játszottak velünk, és most visszatérnek közénk, és olyanok is, akik elhagyják a zenekart, és ezen az estén állnak velünk utoljára színpadra. További részleteket később árulok el” – mondta Kowalsky.

Az együttes vezetője a távozóktól méltóképpen, baráti hangulatban, egy fantasztikus koncerten szeretne elbúcsúzni. Kowalsky ezért arra kéri a rajongókat, hogy szerda este menjenek el budapesti koncertjükre, amely a Rákóczi híd budai hídfőjénél lévő szabadtéri szórakozóhelyen kerül megrendezésre. Azt, hogy kik a “távozók” és miért mennek el a bandából, egyelőre nem árulták el.

“Szeretnénk, hogy a rajongóinkkal együtt köszönhessük meg zenésztársainknak az együtt töltött időt és a közös munkát” – tette hozzá a zenekar frontembere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik