Szórakozás

Schobert Norbi elhunyt szerettéről vall

Az életmód-szakértő a Facebookon osztotta meg ismerőseivel és követőivel, hogy megvette kisfia, Norbika első karóráját. A bejegyzésben elhunyt nevelőapjáról is megemlékezett.

” Nem egy értékes, drága dolog, de nekem ez a pillanat mégis sokat jelent. Talán a férfivá válás első kis lépcsője. Ennyi a férfi összes ékszere. Figyelmeztet az élet legnagyobb értékére, az időre, ami nem megfordítható, nem visszahozható, nem megvehető, ahogy ez a kis esti pillanat sem”  – írta Norbi.


“Itt az ideje, hogy megtanítsam neki a számokat, betűket, mivel évvesztesként csak jövőre kezdi a sulit. Első kvarcórámat nevelőapámtól kaptam. Emlékszem számológépes volt és óriási vagány voltam vele a suliban. Ő már nincs, de szerény kis óráját, amit halála után a kórházban kaptam vissza, a legnagyobb becsben őrzöm. Szép napot Nektek, szeressétek egymást! Az idő a legnagyobb érték, amit szeretteiddel tölthettek ” – folytatta a fitneszguru, aki tudatosan figyelt arra, hogy az óra értékét ne a vételára határozza meg, annál is inkább, hiszen őt pár éve élesen kritizálták azért, amiért ország-világ előtt beszélt arról, hogy neje hány milliós karórával lepte meg a születésnapjára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik