Szórakozás

Fábry kinyírja az RTL Klub sztárját?

Fábry Sándor (fábry sándor, )
Fábry Sándor (fábry sándor, )

Az RTL felfedezettje, Mészáros János Elek Fábry Sándornál vendégeskedik. A hír sokakat meglepett, hiszen mint tudjuk, a show-man annak idején igencsak furcsa körülmények között távozott az RTL-től.

Mint ahogyan arról már számos alkalommal beszámoltunk, Fábry Sándor tavaly úgy döntött, a köztévében folytatja tovább pályafutását. Bár szerződésekről hivatalosan sosem beszéltek, úgy tudjuk, a hírességnek nem volt közvetlen szerződése a csatornával, így nem vitték bíróság elé. Igaz, annak idején úgy hírlett, az RTL nagyon is neheztel Fábryra, ezt ők cáfolják.

Mindenesetre ismerve a körülményeket, meglehetősen furcsa, hogy Fábry épp egy RTL-es nagyágyút hívott meg következő műsorába. Miután Mészáros János Elek Facebookos oldalán közzé tette az információt, rögtön megindult a találgatás, hogyan reagál majd a meghívásra a csatorna és persze Fábry mire készül valójában. A Csillag születik győztesének rajongói azonnal aggodalmuknak adtak hangot, mondván, félő, hogy Fábry kicsinálja a szerénységéről ismert énekest. Egyesek még azt is felvették, lehet, hogy Fábry csupán bosszút akar állni, s ehhez eszközként használja fel az RTL Klub sztárját.

A Hír24 úgy tudja, a forgatás rendben zajlott, bár a vágáson még sok múlik, annak végeredményét pedig majd csak az adásban láthatjuk.

De vajon az RTL Klub tudott arról, hogy Mészáros János Elek Fábry Sándor műsorának vendége volt? Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója a Hír24-nek elmondta, Fábry kérte ki tőlük a Csillag születik győztesét, és ők engedélyezték a szereplést. Hozzátette: békében váltak el Fábrytól, nincs harag közte és az RTL Klub között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik