Azonnal félre kellett állnia autójával Király Viktornak, amikor édesanyja felhívta a borzalmas hírrel: ikertestvére, Benjámin komoly műtét előtt áll. Ben a csütörtökön adásba kerülő DTK Show felvételén tudta meg, hogy bátyja, aki sosem volt túlérzékeny típus, sírva fakadt a hír hallatán.
„Igen, kialakult rólunk egy kép a médiában, pedig mi egy keményen dolgozó és egymást nagyon szerető család vagyunk” – mondta Király Linda, aki egész családjával együtt lesz a most csütörtökön az M1-en látható DTK Show vendége. A Király szülők és gyerekek először nyilatkoztak tabuk nélkül azokról a kényelmetlen témákról és vádakról, amelyek kapcsán rendszeresen megfordul a nevük a sajtóban. Őszintén beszéltek a családot nem először sújtó betegségről, a rákról is.
„Volt olyan, hogy a kezelés közben kimentem Benhez, és egész éjszaka együtt buliztunk, aztán hajnalban ment be kemoterápiára” – árulta el a keménykezű menedzsernek tartott Király Tamás.
A műsorból az is kiderül, hogy a testvérek az elért sikerek és népszerűség ellenére valójában nagyon kritikusak önmagukkal szemben.
„Mindig is gátlásos voltam, és ma is az vagyok. Fura, duci gyerek voltam, ám amikor elkezdtem énekelni, lettek végre barátaim” – vallotta be Linda, aki már kislány korában lenyűgözte a környezetét elképesztő hangi adottságaival. Az énekesnő azt is elárulta, hogyan éli meg a súlyára vonatkozó megjegyzéseket és a családját érő bántásokat.