Szórakozás

A villanyoszlop vetett véget az autós üldözésnek Vásárhelyen

Autor-uldozes-Hodmezovasarhelyen(960x640).jpg (Autór üldözés Hódmezővásárhelyen)
Autor-uldozes-Hodmezovasarhelyen(960x640).jpg (Autór üldözés Hódmezővásárhelyen)

Ittasan, rendszám nélkül, kergetőzés után okozott balesetet két fiatal Hódmezővásárhelyen, a Kacsa söröző előtt.

A hajnali órákban egy fiatal nő haladt Hondájával a Lévai utcán, őt „kergette” párja egy Zastavával – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A nő egy jobbos kanyarban elveszítette az uralmát a járműve felett és egy villanyoszlopnak ütközött.

Az állampolgári bejelentést követően szinte azonnal helyszínre érkező rendőrök megfújatták a szondát a férfival, ami bűncselekményi értékhatár feletti alkoholfogyasztást jelzett, ezért őt az egyenruhások vérvételre előállították. Kiderült, hogy a Zastava rendszámát is leszerelték és áttették a Hondára, mivel arról azt a rendőrök néhány nappal korábban levették.

A fiatal nőt a mentőszolgálat munkatársai nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülésekkel kórházba vitték.

A baleset következtében a környéken nincs áram. A rendőrség az áramszolgáltató munkatársait azonnal értesítette, így ők már meg is kezdték a szolgáltatás helyreállítását.

A férfi ellen ittas járművezetés vétsége és egyedi azonosító jel meghamisítása bűntette megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. Mivel a vezetői engedélyét sem tartotta magánál, ezért emiatt is feljelentést tettek ellene. A nő ellen szabálysértési eljárás indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik