Szórakozás

Így néz ki Dombovári Vanda, aki mindjárt szül

dombóvári vanda (dombóvári vanda, )
dombóvári vanda (dombóvári vanda, )

Dombóvári Vanda előreláthatólag egy hónapon belül világra hozza első gyermekét. Az RTL Klub műsorvezetője sugárzóan boldog, erről a Csak csajokban is meggyőződhettünk.

A nyolcadik hónapban járó Dombóvári Vanda a Csak csajokban vendégeskedett és több újdonságot is elárult születendő gyermekéről. Azt már többször elmondta, hogy babája kisfiú lesz, de a nevéről csak most először számolt be. A kisfiút Gergőnek hívják majd, és a becslések szerint nagy baba lesz – árulta el a boldog kismama.

Vanda elmondta, hogy már most is nagyon sokat beszélget Gergővel, aki nagyon élénken reagál a különböző helyzetekre. Azt is megfigyelték, hogy még a különböző zenékre is másképpen viselkedik.

Azt is bevallotta, most már kissé türelmetlen, nagyon szeretné már látni a picit, akinek érkezését szeptember végére várják. Vanda egyébként úgy véli, már teljes egészében azonosulni tudott az anyasággal, felkészült a kicsi fogadására.

Egyebek mellett már a gyerekszoba is teljesen elkészült, zöldre festve várja a kis Gergőt. Barabás Évi azt is megígértette kolléganőjével, hogy miután megszületik gyermeke, kettesben is ellátogatnak majd a Csak csajokba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik