Szórakozás

Sztárok két kerékkel egy jó ügyért

Dombóvári Vanda és Talmácsi Gábor is részt vesz a Fair vezető programban.

Dombóvári Vanda és Talmácsi Gábor a kétkerekűek szerelmesei. Mindketten azt vallják, a közlekedésben a felelősség közös, ezért mindenkinek egyformán oda kell figyelnie a másikra. A jó idő beköszöntével Vanda kerékpáron, Talma robogón közlekedik a városban, ahol sok türelmetlenséggel és figyelmetlenséggel találkoznak.

„Mindenhová bicóval járok, volt olyan, hogy egy nap 40 kilométert tettem meg a városban” – mesélte az RTL Klub műsorvezetője. „Udvariasan, előzékenyen közlekedem, nem vagyok pimasz biciklis. Inkább magam elé engedek másokat és minden szabályt betartok. Szeretném, ha többen követnék a példámat, ugyanis van mit tanulnunk egymástól. Azt tapasztalom, hogy a forgalomban a kerékpárosokat gyakran semmibe veszik. Tavaly egy kisteherautó el is sodort, ezért kizárólag sisakban közlekedem, hiszen muszáj felkészülni esetleges a balesetekre is.”

Vanda fontosnak tartja azt is, hogy a kerékpárosok használják a kézjelzéseket, sőt a bicajosok közti összetartást is igyekszik erősíteni.

„Mindig idejében jelzem, hogy merre szeretnék kanyarodni, ezt sokan elfelejtik, vagy nem tartják fontosnak. Van egy bejáratott útvonalam a munkahelyem felé, ahol a szembejövő kerekezőknek mindig integetek. Ezt egyre többen viszonozzák, egy–egy mosoly kíséretében. Azt szeretném tudatosítani az emberekben, hogy a közlekedésnek, nem az idegeskedésről kell szólnia”  – tette hozzá a mindig vidám műsorvezető.

Talmácsi Gábor az utakon nem száguldozik. A motorversenyző a hétköznapokon kisebb köbcentire vált, a városban robogóval közlekedik. Talma egyetért Vandával, és odafigyelésre int.

„A közlekedés mindennapi életünk részévé vált, ahogy a rohanás is. Én is rendszeresen autózom, de ha jó idő van, akkor a gyorsabb módját választom, hogy eljussak egyik helyről a másikra, ilyenkor robogóra pattanok. Hiszem, hogy kis odafigyeléssel csökkenthető a balesetek száma és ez nagymértékben múlik rajtunk is, sofőrökön” – fejtette ki véleményét Talmácsi. „Lendületes sofőr vagyok, de a KRESZ szabályainak betartását fontosnak tartom. Ha száguldásra vágyok, akkor arra ott van a versenypálya, ahol kiélhetem magam. Tapasztalataim alapján sajnos egyre türelmetlenebbek az emberek, emiatt gyakran figyelmetlenek is, amiből nagyon gyorsan születhet baleset. Azt gondolom azzal, ha figyelünk a másikra, betartjuk a szabályokat, máris felelősebb vezetőkké válunk, hiszen nemcsak magunkért tartozunk felelősséggel az úton, hanem másokért is. Ezt mindig jó észben tartani”  – tette hozzá hazánk legjobb motorosa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik