Szórakozás

VV Cristofel milliós büntetést fizethet?

vv cristofel (vv cristofel)
vv cristofel (vv cristofel)

Hiába figyelmeztették VV Cristofelt, ne tegyen olyan dolgokat, amelyekkel tovább ronthat a helyzetén, ő most ismét elment a TV2-be szerepelni.

Egyesek szerint VV Cristofel hatalmas büntetésre számíthat, ugyanis immár nem először szerepelt a TV2 műsorában. Először Hajdú Péternél tálalt ki, amivel nem meglepő módon kivívta anyacsatornája, az RTL Klub haragját. Akkor Kolosi Péter programigazgató a Hír24-nek elmondta, Cristofelnek számolnia kell a jogi következményekkel, amennyiben olyan dolgot tesz vagy mond.

Egyesek szerint ez azt jelenti, hogy az egykori villalakó perre számíthat, melynek következtében akár hatalmas összeget is követelhetnek tőle. Kérdés persze, hogy miből fizet majd, ha esetleg arra kötelezi a bíróság.

Ám úgy tűnik, hogy Cristofelt még ez sem ijesztette meg, ugyanis a napokban a Mokkában nyilatkozott. Ismerősei úgy vélik, Cristofel még mindig abban reménykedik, hogy a TV2 majd felkarolja, mint annak idején Alekoszt, és foglalkoztatja.

Ám a TV2-nél korábban egyértelműen elmondták, nincs tervbe véve a kubai macsó szerepeltetése. Arról sincs tudomásunk, hogy a csatorna Cristofel mellé kívánna állni egy esetleges RTL-es pereskedésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik