Szórakozás

Élő adásban vetkőzött VV Cristofel

Tatár Csillát és Kárász Róbertet is zavarba hozta VV Cristofel, aki a Mokka kamerái előtt dobta le ruháját. Példáját O.G. Duck is követte.

Felhagyott a szteroidok használatával VV Cristofel, aki a jobb testkép érdekében szteroidos injekciókkal kezdte magát szúrni. A kubai csődör a Mokkában mesélt a történtekről.

„Elkezdtem érezni a hatását, hogy nagyobb lettem tőle, és elkezdtek nőni az izmaim, de kicsit rosszul lettem tőlük. Ilyen dühöngő vadállat lettem” – kezdte a történetet VV Cristofel, akinek szavait nemcsak a műsorvezetők, de a Hip Hop Boyzból ismertté vált O.G. Duck is elképedve hallgatta.

Az egykori énekes a zenélés után testépítéssel kezdett foglalkozni. Ám ő sosem nyúlt szerekhez. Amit elért azt kizárólag önerőből építette fel. „Aki komoly eredményeket szeretne elérni, annak nemcsak az edzés tudományában, de a dietetikában is el kell merülnie” – mondta a személyi edzéssel foglalkozó egykori énekes, akinek szavába úton útfélen belevágott Cristofel.

A kubainak persze nincsenek magasztos céljai, ahogy ő mondja, csak egy lelkes amatőr. Az izmait is inkább nőcsalogatásra használná, mint bármi másra. „Kell a csajoknak az izom, de nekem a személyiségem is kiváló” – ecsetelte erényeit VV Cristofel, aki az interjú hátralevő részében egy percig sem bírt nyugton ülni. Sőt, az adás végére még a ruháját is ledobta.

Lesz egy második számom és tudod mit, vegyétek fel!” – mondta a kubai skalpvadász miközben ledobta pólóját. Míg a műsorvezetők szinte szóhoz sem jutottak a sokkhatástól, máris egy újabbat kellett feldolgozniuk. Ugyanis a személyi edző O.G. Duck is ledobta a textilt. Ám ő azért döntött a vetkőzés mellett, hogy megmutassa: szerek nélkül, egészségesen is lehet izomzatot építeni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik