Szórakozás

Hűtlenségéről vallott Kocsis Tibor

kocsis tibor (kocsis tibor)
kocsis tibor (kocsis tibor)

Az RTL Klub sztárja azt állítja, megtanulta, hogy minden bűnért meg kell fizetni. Éppen ezért kétszer ugyanazt a hibát már nem követi el.

Nagy árat fizetett a korábbi hibáiért Kocsis Tibi, aki még nem találta meg a nagy szerelmet. Az X-Faktor mindig visszafogott győztese szokatlan őszinteséggel mesélt a Storynak élete egy nehéz időszakáról, amikor komoly hibát követett el: megcsalta a párját!

“Megtanultam, hogy minden elkövetett hibát jóvá kell tenni, viszont vannak olyan botlások is, melyeket soha nem lehet meg nem történtté tenni” – mondta. “Ha az ember benne van egy kapcsolatban, szerelmes, biztonságban érzi magát, nagyon könnyelmű tud lenni. Ezer és egy kísértés adódik nap mint nap, és ezeknek néha nagyon nehéz ellenállni. Én is kerültem ilyen helyzetbe, volt komoly kapcsolatom, amikor tettem olyat, amit nem kellett volna. Én is léptem már félre. Igaz, hogy szinte abban a pillanatban megbántam, de megtörtént. Ezeknek a bűnöknek, vagy nevezzük botlásoknak, aztán mindig megvannak a következményei. Eleve úgyis minden kiderül. Lehet, hogy nem aznap, vagy másnap, de egy hosszútávú együttélésnél nem lehet titkolni semmit. Hiszek abban, hogy a bűnök mindig visszaszállnak az emberre, és a végén duplán lesz rossz” – mondja Tibor.

Hogy miként tanult a hibáiból az X-faktoros, kiderül a legfrissebb Story magazinból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik