Szórakozás

Íme a nő, akit Mészáros János Elek meghódított

mészáros-jános-elek (mészáros jános elek, )
mészáros-jános-elek (mészáros jános elek, )

A CSISZ győztes agglegénye, Mészáros János Elek a legendás dalszövegíró Művészhimnuszával nyerte meg a tehetségkutató versenyt, így nem is volt kérdéses, hogy lánya, Szenes Andrea őt kérje fel a szeptemberi Szenes Iván emlékkoncert finálé dalára.

„Meglepett és meghódított azzal, hogy mindent tud apámról és kitalálta a gondolataimat – vallja be Andrea, az Aranymikrofon-díjas műsorvezető, aki azt sem titkolja szimpatikus neki a mackós alkatú János.

“Már az első találkozásunkkor kiderült, hogy nem csak a zenei stílus iránti vonzalmunk közös: nekem is van szőlőm Olaszliszkán, présházzal, amit édesanyám után örököltem, de a birtokot nem műveli senki. Nagyon furcsa és sorsszerű, hogy még ez is közös bennünk. Az igazság az, hogy nagyon megfogott János tehetsége és emberi értékei” – vallja be Andrea, aki egy éve vesztette el a diákszerelemből lett  társát, a brüsszeli diplomataként dolgozó jogászt, akinek szintén János volt a keresztneve.

Mészáros János Elek örül a koncert- felkérésnek, így Andreát meghívta magához a présháza avatójára.

„Spontán jött belőlem, hogy énekeljek Andreának és véletlen volt, hogy éppen egy szerelmes dal régi kottája került a kezembe a Monmart-i ibolya című operettből. Megbeszéltük, hogy az őszi koncerten  három másik dal mellett a Művészhimnuszt, ami ennek az operettnek a betétdala, – fináléként – az összes művész együtt fogja velem énekelni”  – mondta a Csillag Születik győztese.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik