Szórakozás

Lánya miatt gyanúsították meg Stohl Andrást

Miután kiderült, hogy a színész-műsorvezető lánya bekerült a Mágnás Miska című előadásba, természetesen azonnal akadtak olyanok, akik protekciót sejtettek a háttérben.

Stohl András jelenleg a Mágnás Miska című darabot próbálja, melyben lányával dolgozhat majd együtt. Luca a tánckarban kapott szerepet. Az RTL Klub műsorvezetője a Reflektor magazinban beszélt a részletekről.

„Én nagyon örülök, hogy Lucának sikerült a válogatáson bekerülnie ebbe az elég nívós táncos csapatba. Az is érdekes, hogy nem névvel vettek részt a válogatáson, hanem számuk volt, és így sikerült neki. De nincs is értelme ilyenkor az embernek benyomni a lányát, hogy ő is legyen benne, mert a színpadon minden elválik nagyon hamar. Ha ugyanis kilógna, az rendkívül ciki lenne neki és nekem is. A produkciónak is rossz lenne persze. Külön dolgozunk, ő a tánckarban, én meg itt a színészekkel. Azt látom, már megtalálta ott a helyét és nagyon jó kis csapat van ott is” – mesélte Stohl az RTL kamerái előtt.

Stohl András lánya a Táncművészeti Főiskola hallgatója, régóta táncosnak készül, és ez lesz az első komolyabb szerepe. A Reflektor riportjából az is kiderült, hogy Stohl András nagyon elfoglalt a nyáron, így lányával leggyakrabban a közös munka alkalmával találkozik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik