Szórakozás

Rettenetesen aggódnak Stohlért

Mint ahogyan arról már beszámoltunk, az RTL Klub nem akarja elárulni, milyen terveik vannak Stohl Andrással. Egyesek szerint azonban az időhúzás árt a műsorvezetőnek.

Az RTL Klub kulisszái mögül egyre több pletyka szivárog ki a színészről. Korábban arról írtunk, milyen munkák várhatnak Stohlra, most azonban azt hallottuk, hogy volt kollégái rettentően aggódnak a műsorvezetőért. Egyesek szerint ez a hosszú kihagyás egyáltalán nem használ a színésznek. A börtönben töltött időszak egészen más volt, mint a mostani, akkor ugyanis szinte naponta írtak Stohlról, mindenkit izgatott, hogyan éli hétköznapjait, mi történik vele. A börtönben töltött hónapok nagyon gyorsan elröppentek, szóba sem kerülhetett, hogy a hírességet elfelejthetik rajongói.

Akkoriban mindenki arra számított, hogy Stohl András szabadulását követően szinte azonnal visszatér az RTL Klub képernyőjére. Ez azonban nem így történt. Március 5-én hagyhatta el a bv-intézetet és bár azóta eltelt már ugyanannyi idő, mint amit letartóztatásban töltött, mégsem kapott új műsort. Színházban ugyan szerepel, de az azért egészen más, sokkal kevesebb ember láthatja, mint Magyarország egyik legnagyobb kereskedelmi csatornáján. Egyesek szerint az RTL addig húzza az időt, hogy az emberek közben elveszítik az érdeklődésüket Stohl iránt és talán akkor már egyáltalán nem lehet vele nézettséget generálni, amikor majd visszatér. Ráadásul, mint tudjuk, ha valakire nem kíváncsiak, azt nemigen tartják sokáig a képernyőn, pláne nem sztárgázsiért. Persze lehet, hogy mindez tévedés és a Stohl-rajongók igenis türelmesek és a hosszas hallgatás ellenére is kitartanak kedvencük mellett.

Mint ahogyan arról már beszámoltunk, Stohl András állítólag ősszel az RTL2-őn tér vissza a Szombat esti láz című műsorba. Persze az sem kizárt, hogy a műsorvezető visszakapja a ValóVilágot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik