Szórakozás

Tinédzsereket és vitorlázókat mentettek ki a Velencei-tóból

vízirendőr (vízirendőr)
vízirendőr (vízirendőr)

Négy férfi egy vitorlással borult fel, két tinédzser fiú egy gumicsónakkal sodródott a vízen, amikor rájuk találtak a rendőrök.

Másodfokú viharjelzés volt érvényben, kb. 60-65 km/h-s északnyugati szél fújt, amikor a Gárdonyi Rendőrkapitányság vízi körzeti megbízottjai szolgálati hajójukkal a tó különböző vízterületeit járták végig, azt ellenőrizve, hogy esetleg valaki nem szorul-e segítségre.

A Nagy-tisztás elnevezésű vízterületen jártak, amikor észrevettek egy felborult vitorlást, majd a vízben négy férfit, akik a vitorlába próbáltak kapaszkodni.

Néhány perc elteltével mind a négyüket hajójukba segítették, majd a vitorlást vontára tették, és az Agárdi hajóállomás felé vették az irányt. A férfiakat – akik közül szerencsére senki nem sérült meg a borulás során – kisegítették a kikötőbe a vihar által megtépázott vitorlással együtt.

A mentést követően a vízi rendőrök folytatták a járőrözését a tavon, amikor a Hosszú-tisztás elnevezésű területen egy gumicsónakra lettek figyelmesek, benne két tizenéves fiúval, akik a hullámokkal sodródtak.

A rendőrök a két tinédzsert szintén átsegítették hajójukba, majd a gyerekeket átadták egyikük édesanyjának . Az ijedtségen kívül a két fiúnak sem esett baja-tájékoztatta a Fehérvár 24-et Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik