Szórakozás

Exkluzív! Öngyilkos akart lenni Damu hitelezője

Többen is azt állítják, hogy Damu Roland tartozik nekik. Miután a napokban kiderült, hogy a börtönben keresett pénzből is levonható a tartozás, a hitelezők felbátorodtak.

Remény és düh. Damu egyik volt barátnője ezt érezte, miután elolvasta a Hír24 cikkét, melyben arról írtunk, hogy bírósági végrehajtást kérhetnek a börtönben lévő színész ellen. Ugyanakkor a cikkből az is kiderült, hogy ha a bíróság jogosnak is találja a követelést, először a gyermektartást vonják le Damu börtönben keresett pénzéből és majd csak azt követően jönnek a hitelezők. Persze ha egyáltalán marad még valami a pénzből, ami alig több mint 20 ezer forint, ráadásul egyéb levonások is terhelik.

„Rettentően dühös vagyok. Bevallom, már kezdtem beletörődni abba, hogy sosem látom viszont a pénzemet, aztán ez a cikk feltüzelt. Esetemben több százezer forintról van szó, ennyit adtam kölcsön annak idején Rolandnak. Persze megígérte, hogy visszaadja, de nem így történt. Aztán szakítottunk és mivel én féltem tőle, mert a mi kapcsolatunkban is agresszív volt, nem mertem szóba hozni a pénzt. Aztán most, hogy olvastam, bírósági végrehajtást kérhetek ellene, újra felcsillant a remény. Megkérdeztem egy ügyvédet, aki azt mondta, többe kerül a pereskedés, mint amennyi a haszon lesz, szóval gyakorlatilag megpróbált lebeszélni arról, hogy a bírósághoz forduljak” – mondta a Hír24-nek az egykori barátnő.

Azt is elmondta, nagyon ki van borulva a történtek miatt, napok óta nyugtatóval alszik, sőt a hétvégén annyira maga alatt volt, meg akarta mérgezni magát. Még szerencse, hogy a gyereke vele volt, mert különben megtette volna – állítja. Mivel éppen munkanélküli, nagyon nagy szüksége lenne arra a pénzre, amit annak idején odaadott Damunak. Hozzátette: az elmúlt napokban sokat gondolkodott és végül arra jutott, mindenképpen beperli a börtönben lévő színészt, mert bosszút akar rajta állni azért, amit vele és másokkal tett. A hölgy egyébként nagyon örülne annak, ha más károsultak is csatlakoznának hozzá és együttesen lépnének fel a híresség ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik