Szórakozás

Dopeman és tesója kitálalt Pierrot-ról

Dopeman ()
Dopeman ()

Szabadszájúságért ismét nem kellett a szomszédba mennie a rappernek. A zenész és testvére, KicsiDope egymás szavába vágva, nagy röhögések közepette gúnyolták ki a Megasztár korábbi zsűritagját.

Zenei pályafutásáról mesélt a Halas TV-nek Dopemen és KicsiDope. A zenészek többek között Pierrot-ról is beszéltek, akit egyszerűen csak gagyinak tituláltak.

“Egy forintot nem ér a csávó, nem is tud zenélni. Nem is ő írta, hanem Amerikából vásárolta a zenei alapokat. Jó öt évre bevásárolt, aztán elfogyott neki” – állították a zenésztestvérek. “Mesternek hívatta magát” – gúnyolódtak a Megasztár egykori zsűritagján.

Dopemanék azt sem rejtették véka alá, hogy szerintük a síró bohóc később már lopta a zenei alapokat, a Döglégy for President című dal pedig egyenesen rosszul sikerült. Ezután úgy döntöttek, hogy nem dolgoznak tovább a zenésszel.

Dopeman és testvére meséltek Pierrot egyik születésnapi partijáról is. Szerintük nagyon kínos volt, hogy a szülők meglepetésbulit szerveztek fiuknak, akinek a hazaérkezésekor elő kellett ugraniuk a bokorból, mint ahogy az a hollywoodi filmekben szokott történni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik