Szórakozás

Botrány a TV2 sztárjának családjában

szakos andrea (szakos andrea)
szakos andrea (szakos andrea)

Talán már sosem lesz vége Szakos Andi édesanyja és a lány párja közötti "csatározásnak". A fiatalok most otthonuktól távol bújtak el a kiváncsiskodók és a dühös család szeme elől.

A Zemplénbe “szökött” szerelmével Szakos Andrea. A Megasztár második helyezettje már a tehetségkutató alatt is a siker mellett leginkább nyugalomra vágyott, és arra, hogy együtt romantikázzanak Gergővel.

Úgy tűnik, a lány már letett arról, hogy szülei elfogadják kedvesét, a TV2 Aktív kamerái előtt dacosan jelentette ki, nem családtagjainak, hanem neki kell szeretnie Gergőt. “Próbálom őket minél távolabb tartani egymástól, nem azért választok párt, hogy a szüleimnek tetsszen” – jelentette ki.


Andi szerelme, Gergő elmondta, nem könnyű ez a helyzet, de próbál nem foglalkozni a lány édesanyjának nyilatkozataival, hiszen nem akarja, hogy az megmérgezze a kapcsolatukat.

A pár korábban arról is mesélt, hogy eleinte barátságnak álcázták szerelmüket, mert Andi sejtette, hogy szülei nem örülnek majd a kialakult helyzetnek.

Hogy túléli-e Andi és Gergő szerelme a viszálykodást és a megasztáros lány hirtelen jött népszerűségét, nem tudni. Csupán annyi bizonyos, hogy az énekesnő a minap ultimátumot adott hét évvel fiatalabb kedvesének, hogy mielőbb találjon munkát és fejezze be tanulmányait is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik