Szórakozás

Lánya lehetne a szerelme: ezért adósodott el a sztár

Eddie Murphy súlyos anyagi gondokkal küzd. Bár amikor fiatal barátnőjével jár-kel, nem úgy tűnik, mintha fogytán lenne a pénze.

Az ötvenegy éves komikus számos rossz kapcsolaton van túl, és az elmúlt pár évben – a magánéleti botrányai után – hátrébb húzódott a nyilvánosságból. Mostanában azonban ismét egyre többet hallani róla.

A színész legutóbb anyagi problémái miatt került az újságok címlapjára, ám a nála huszonhárom évvel fiatalabb televíziós műsorvezetővel, Rocsi Diazzal való kapcsolata a beszédtéma azokban a körökben, ahol ilyes témákról csevegnek az emberek.

Tombolnak az érzelmek, ugyanis az elmúlt hetekben többször látták a celebritás hölgyet és még celebritásabb urat kéz a kézben.

Rocsi eddig egy jól menő tévés műsor házigazdája volt, nemrég jelentette be, hogy a magánéletére szeretne koncentrálni, így kilép a produkcióból. Murphy ismerősei azt beszélik, hogy a fiatal nő a sztár hírnevét kihasználva akarja filmes karrierjét beindítani.

Pedig Murphy sem áll túl fényesen, legutóbbi filmjét bukásként könyvelték el a kritikusok. “Ennek ellenére Rocsi előtt úgy viselkedik, mintha még most is szórhatná a pénzt  – mesélte a színész egy mérsékelten diszkrét ismerőse a hírt egy bulvárlapnak. – Vett egy drága sportautót, azzal furikáznak, drága éttermekbe mennek, és Rocsi a legmárkásabb ruhák és cipők közül válogathat magának, mert Eddie le akarja nyűgözni. A végén még feleségül is veszi.”

Nász közelg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik