Szórakozás

Kiborult az RTL szőkéje – Szerelmi háromszög?

VV Kingát nemrég Ördög Nóra öccsével, Árpival hozta össze az egyik napilap. A szőkeség kiborult a cikkekben megjelent állításokon.

Szinte még alig ért vége VV Kinga kapcsolata a VV5 nyertesével, VV Attilával, máris itt az újabb szerelmi fordulat. A VV szőkesége ezúttal Ördög Nóra öccsével került közelebbi kapcsolatba, legalábbis a Blikk információ szerint. A napilapnak egy neve elhallgatását kérő ismerős is nyilatkozott, aki szerint a kapcsolat végül azért futott zátonyra, mert Kinga még mindig kötődik exéhez, VV Attilához.

„Kinga és Árpi épp egy belvárosi étteremben találkozott, amikor meglátták az egyik asztalnál Attilát és Pétert. Nem szerettek volna balhét, ezért kérték a számlát, hogy távozzanak. Mire kifizették a cechet, Attila és Péter már szintén elhúzott. Pár perccel később Attila küldött egy üzenetet Kingának: Köszi szépen, hogy kifizettétek a mi sörünket is. Nem tudom, hogy lehet ennyire kicsinyes egy ember, aki nemrég nyert 12 millió forintot. Árpi szerint Kinga még mindig Attilánál tart, ezért aztán nem jöttek össze végül” – mesélte az ismerős a napilapnak.

Az érintettek eddig nem kívántak megszólalni az ügyben. Ám VV Kinga most megtörte a csendet és saját közösségi oldalán cáfolta a cikk igazságtartalmát. „Köszönjük a noname havernak, aki nevét és arcát nem vállalva valótlanságot állít és belelát mások kapcsolatába… Az én agyamat aztán a 23 év alatt nem mosta senki, mert nem is lehet. Illetve milyen SMS-ről beszélünk? Hol van? Ki látta? Ma megint túl élénk volt a fantáziája valakinek…már barátkozni is bűn?” – fakadt ki VV Kinga, akinek bejegyzését látva, Attila is hozzászólt a történtekhez.

„Csupán annyival egészíteném ki Kinga posztját, hogy a cikkben írtak alapján én nem látok mást, mint egy hoppon maradt sértett valakit, értem ez alatt a “titokzatos informátort, aki kb. fél napig volt titokban” , és egy boldog újságírót, aki örült a fél információknak, és az álhírnek anélkül, hogy rendesen utánajárt volna. Hiszen velem nem beszélt senki…” – zárta le a szerelmi háromszög homályos történetét VV Attila.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik