Szórakozás

Kelemen Anna rájött, hogy agyra van szüksége

A botrányhősnő elárulta, nem vágyik szerelemre, mert azt olyannak tartja, mint a drogot. Egy okos, aggyal rendelkező férfira van szüksége.

Szerepelt már erotikus filmekben, vallott drogos múltjáról, s sokakat megbotránkoztatott már extrém külsejével Kelemen Anna. A szőkeség most ismét hosszú hallgatás után törte meg a csendet a Fókusz kamerái előtt, hogy végérvényesen lezárhassa a múltat.

A mai Kelemen Annára nem lehet azt mondani, hogy felelőtlen. Az, hogy buta-e nem az én tisztem eldönteni. Egyébként nem érdekelnek ezek a jelzők. Eléggé impulzív ember vagyok és szeretek az ösztöneimre hagyatkozni. Régen ezt kicsit túlzásba is vittem. Szerettem a szélsőségeket, de ez mára megszűnt. A kutyám kárán, akit el kellett altatni sok mindent megtanultam” – árulta el Kelemen Anna, aki elmondása szerint sokat változott és komolyodott. Sőt, a múltját is lezárta.

„Régen dacos voltam. Az egész lázadásom a szüleimnek szólt. Most is bennem van ez a hév, csak most már az eszemre hallgatok inkább” – nyilatkozta a szőkeség, aki továbbra is fenntartásokkal viseltetik a férfi nem iránt.

„Manapság annyira sok idő és energia kell, ami az én részemről meglenne, de ha ez fordítva nincs meg, akkor minek. Nem keresem egyébként a szerelmet. A szerelem az egy drog az én olvasatomban, egy biokémiai dolog, ami 5-7 évig tart. Igazából én egy olyan agyat keresek, egy olyan személyt, akivel mindig tudok beszélgetni. Sok a humor, közös a világlátás, és akitől lehet tanulni, aki gondolatokat ad. Na, ez ritka” – mondta Kelemen Anna, aki úgy néz ki, kiheverte az elmúlt évek önpusztítását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik