Szórakozás

Rettenetes rosszullétéről vall a magyar celeb

Tóth Gabi kitárulkozott. A Csak csajokban elmesélte, milyen szenvedésen ment keresztül az elmúlt két hónap során.

Az énekesnő a közelmúltban elhatározta, hogy leteszi a cigarettát. Több dolog is inspirálta ebben az elhatározásban, egyebek mellett a szégyenérzett, amit sportoló barátja előtt érzett, amikor rágyújtott. Azt mondja, megfogalmazódott a fejében, hogy nőként nem lehet büdös cigi szaga és ez volt nála az utolsó csepp a pohárban. Egyik napról a másikra tette le a cigit, most mát két hónapja, hogy nem gyújtott rá. Ez persze nagy önfegyelmet követel tőle.

Gabi azt sem titkolja, hogy rengeteget szenvedett az elvonási tünetektől, de szerencsére ettől sem tántorodott el.

„Életemben nem voltam ilyen rosszul, főleg az első héten. Olyan migrénes fejfájásom volt, mint még soha. A nyáltermelődésem a tízszeresére nőtt, alig láttam, szédültem, fulladtam, a hangom össze-vissza ment.” – mesélte a Megasztár egykori felfedezettje.

Az énekesnő bevallotta, hogy öt nap múlva vett egy elektromos cigit, mert úgy érezte, hogy bár a teste elég erős a leszokáshoz, a tudatának szüksége volt valami pótcselekvésre. Gabi azt is elárulta, hogy ugyan voltak fájdalmai, a legnehezebb azonban mégsem ez volt számára, hanem az, hogy pótcselekvésként folyton evett.

Emiatt hat kilót felszedett, ami nagyon zavarta. Ebből mostanra már három kilót leadott, ugyanis fogyókúrázni kezdett. A híresség azt mondja, nem akarja kijelenteni: soha többé nem gyújt rá, de egy biztos, nem szeretne visszaszokni, hogy ismét végig kelljen csinálnia a leszokással járó szenvedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik