Szórakozás

Így gyógyítja magát a daganatos betegséggel küzdő magyar énekesnő

Gyógyulását, kirobbanó formáját és sikereit is az általa ismételgetett pozitív gondolatoknak tulajdonítja Tóth Gabi. Az énekesnő még testvérét is átsegíti a nehézségeken sajátos módszerével.

Hosszú és nehéz időszakon van túl Tóth Gabi, akinek fiatal kora ellenére több súlyos egészségügyi problémával is szembe kellett néznie. Az ex-Megasztárosnak ugyanis találtak már cisztát a petefészkében és az emlőiben is, legutóbb pedig egy daganattal kellett megküzdenie. „Szörnyű volt, amikor az orvosok közölték velem, hogy a májamban egy kilenc centiméteres daganatot találtak. Hetekig vártam az eredményre, hogy jó vagy rosszindulatú-e. Azt az érzést nem kívánom senkinek” – árulta el a Hír24-nek Tóth Gabi, aki a poklok poklát élte át, míg megtudta az eredményt. „Bár a daganat jóindulatú volt, felajánlották a műtétet. Én viszont tudtam, hogy az egyben a karrierem végét is jelentheti akár. Így olyan gyógymód után néztem, ami kés nélkül is segíthet rajtam” – mondta az énekesnő, aki végül az agykontroll mellett tette le a voksát.


Fotó: Berecz Valter

„Elvégeztem a tanfolyamot, és azóta is minden nap alkalmazom a módszert. Hiszek abban, hogy az agyunk olyan, mint egy sofőr: ha pozitív gondolatokat kap, jó irányba vezet minket. A gondolatainknak pedig teremtő ereje is van. Ezt bizonyítja, hogy a pozitív gondolatoknak köszönhetően mostanra három centiméterrel kisebb lett a daganat” – mesélte az énekesnő, aki olykor testvérén is segít az agykontroll segítségével. „Szubjektív kommunikációnak nevezik azt, amikor ezzel a módszerrel másoknak is segíthetünk. Ha érzem, hogy Verának szüksége van rám, csak beprogramozom a dolgokat, a hozzá kapcsolódó pozitív üzenetet, és hagyom, hogy a dolgok jobb fordulatot vegyenek. Szerintem mindenkinek hasznos lenne ez a módszer” – állítja az énekesnő, aki most a szombati Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntőjére összpontosítja pozitív gondolatait. „Ezúttal más ruhában leszek, de már egyedül a színpadon. Nem szeretném túlaggódni a dolgokat. Most is mindent bele fogok adni, és remélem, hogy rendben is lesz az előadás” – nyilatkozta reménytelien Tóth Gabi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik