Szórakozás

Damu kukázik, hogy szívhasson

damu_roland (damu roland, per, )
damu_roland (damu roland, per, )

Miközben szemetet válogat, a Kúriában bízik a sorozatszínész.

Legújabb kedvese szerint Damu Roland nagyon rossz bőrben van, nem szedi a gyógyszereit, mert a szabályok szerint csak egészséges elítélt dolgozhat, neki pedig kell a munka, hogy cigit vehessen – írja a Blikk. Edina a lapnak elmondta, hogy „Roland már becsatlakozott a benti csereberébe”, őt egy piros plüss-szívecskével lepte meg, ezért nem is hiszi el, hogy Damu nőt verne vagy erőszakolna. „Aki ilyen romantikus, annak nincs erőszakra szüksége, hogy szexhez jusson” – tette hozzá.

A nemi erőszak és testi sértés miatt négy és fél év börtönre ítélt sorozatszínész a munka mellett felvirágoztatná a börtön színjátszó szakkörét. Már 150-en jelentkeztek a „színitanodába”. Damu sokáig persze nem időzne bent, a kúriához már megérkezett felülvizsgálati kérelme, így abban bízik, hogy kedvező elbírálás esetén újrakezdődhet az ügye.

Ugyanakkor közben újabb és újabb emberek állnak elő azzal, hogy Damu pénzt csalt ki tőlük, illetve egyre több nő bátorodik fel és tálal ki Damu Rolandról. Egyikük a Hír24-nek azt mondta, tervezi, hogy a Facebookon létrehoz egy profilt. Ide azon nők, esetleg férfiak jelentkezését várja, akiknek szintén tartozik vagy akiket esetleg bántalmazott a színész.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik