Szórakozás

Szorong a Megasztár nagy esélyese – Elpártolhatnak tőle a nézők

Grafológus elemezte ki a magasztárosok kézírását a minap. A szakember a fiatal tehetségek erősségeire és gyengeségeire is megpróbált rávilágítani, bízva abban, hogy ezzel is segíti boldogulásukat.

Az íráselemző szerint például Gigiben nagyon erős megfelelési kényszer munkál, mind önmaga, mind mások felé. Az énekesnő a hallottak kapcsán bevallotta, bár tudja, hogy nem lehet mindig mindenkinek a kedvére tenni, mégis megrémítette, amikor az élő döntőn a veszélyzónába került.

Gigi elárulta, a nézők szeretetének elvesztésétől félt, amikor látta, a szokásosnál kevesebb szavazatot kapott. “Kikerültem aztán szerencsére a veszélyzónából, de ez bizonytalanságot keltett bennem” – emlékezett vissza a Megasztár egyik legnagyobb esélyese.


A szakember úgy látja,  Szakos Andinál mindenekelőtt érzelmi és ösztönélete dominál. A grafológus azt is hozzátette, Andi nehezen tudja magát túltenni múltbéli sérelmein, fájdalmain, ami oka lehet akár rosszulléteinek is.


Farkas-Jenser Balázs írása arról árulkodik, hogy a fiatal tolmácsot leginkább intellektuális energiái hajtják előre. Vonalvezetéséből az is kiderült, hogy erős pszichológiai érzékenysége van, aminek még nagy hasznát veheti az előadói pályán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik