Szórakozás

Évekig terrorizálta párja a magyar szépségkirálynőt

Ma is rémálmai vannak Bertók Mayának, a 2011-es Miss Hungary győztesének. Ennek oka, hogy barátja, akivel évekig együtt élt, ütötte-verte őt. Az agresszív férfi mégsem ezért, hanem pénzszállító autó kirablása, betörés, rablás, súlyos testi sértés miatt előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást.

Nyolc éve, hogy Maya az utcájában találkozott először Richárddal. A pomázi fiatalember csupán kőhajításnyira lakott tőle, felajánlotta, hogy elviszi a lányt, ahová akarja. Az elutasító válasz nem szegte a kedvét, másnap, harmadnap újra az utcában várt Mayára, aki végül szóba elegyedett vele.

„Fogalmam sem volt, valójában milyen emberrel is kötöm össze az életemet – magyarázza a szépségkirálynő. – Csak lassan derült ki, hogy Ricsinek több személyisége van. Megtévesztő volt a viselkedése, a barátim mind azt hitték, hogy ő nagyon nyugodt gyerek. Nekem is hosszú ideig a kedves, humoros arcát mutatta. Bár eleinte közös gyereket akartunk, egy idő után mégis kevés voltam neki és megcsalt. Amikor ez kiderült, dühében engem vert meg. Később mindenért ütött. Még én szégyelltem magam mindig miatta, próbáltam titkolni, hogy bánt. Úgy voltam vele, ez az én dolgom, nem tartozik másra. Ő pedig eleinte sírva kért bocsánatot, ígért fűt-fát, hogy feleségül vesz, és nem értette, hogy éppen menekülni szeretnék tőle.”

Maya többször is próbált szabadulni ebből a kapcsolatból, de a párja veréssel, rúgásokkal, életveszélyes fenyegetésekkel vette rá, hogy mégis maradjon. A lány az első monoklit szemüveggel rejtegette, utána már Ricsi figyelt arra, hogy az ütésekkel ne hagyjon nyomot a szerelme testén. Akit ezért megrugdosott, falhoz vágott és a haját tépte. Máskor órákra odabilincselte a fürdőszobában a vízcsőhöz vagy az ágyrácshoz. Végül úgy tudott elköltözni a fiútól, hogy azt mondta, egy barátnőjénél alszik. Másnap a lány visszament az üres lakásba és elvitte az összes holmimat.

„Tavaly novemberben rendőrök csöngettek be a szüleim lakásába. Közölték, házkutatást tartanak nálunk, mert Ricsi alaposan gyanúsítható azzal, hogy sorozatban postai pénzszállító autókat rabolt ki. Több, mint százmillió forintot kerestek rajta. Engem is gyanúsítottként hallgattak ki, mert korábban az élettársa voltam. Többször voltam bent a rendőrségen, mire tisztázódott, hogy Ricsi ügyeihez semmi közöm nem volt. Fogalmam sem volt soha, hogy mennyi pénze van, azt láttam, hogy szerencsejáték-függő, kaszinókba, játéktermekbe járt, pókerezni. Azt mondta, ott sok pénzt lehet nyerni. Megdöbbentem a rendőrök elmondásán, tudtam, hogy Ricsi indokolatlanul is agresszív, ha kocsiban ülve közlekedési afférja akadt, a másik autó elé vágott, megállította, kirángatta a vezetőt és megverte. De azt soha nem feltételeztem róla, hogy a környékünkön lévő házakba betör, megkínozza, összeveri a védtelen embereket, hogy elvegye a pénzüket. Pedig – ahogy hallottam – ez történt. Legszívesebben kitörölném a lelkemből az együtt töltött időt, de nem tudom. Hiába költöztem el tőle, hiába van egy másik barátom, akit nagyon szeretek, éjszakánként gyakran sírva riadok fel. Rémálmaimban is kísért a múlt, újra átélem a testi-lelki gyötrelmeket, amit okozott. De nem tudok tőle szabadulni” – panaszolta a lány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik